A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke, David Lappartient úgy gondolja, hogy a Glasgow-i összkerékpáros vb-vel a sportág szintet lépett, és rövidesen a legnagyobbak közé kerül.
A vasárnapi Hősök futása a tervezett 10 kilométer helyett csak 6 kilométeres lesz. Az atlétikai világbajnokság utolsó napjára rendkívüli hőséget várnak.
Remek szerepléssel zárták a magyar hétpróbázók a hazai rendezésű atlétikai világbajnokságot. Krizsán Xénia a negyedik, Nemes Rita a tizedik helyen végzett.
Szombaton, az atlétikai világbajnokság nyitónapján lecsapott a vihar Budapestre. A vb szabadtéri versenyszámait igen, az atlétikai stadionban rendezett számokat viszont nem érinti az eső.
Mindig is szeretett volna egy szivárványos trikót Vas Kata Blanka, de az U23-as világbajnoki címet nem tartja hatalmas sikernek a 21 éves magyar bringás. Immár gőzerővel készül a cyclocross szezonra, a jövő évre, és ezzel együtt a párizsi olimpiára vonatkozó terveiről még nem döntött.
Világbajnokok sora száll harcba az újabb győzelmekért a budapesti atlétikai világbajnokságon, ahol minden idők legnépesebb magyar csapatának is szurkolhatunk.
A Szabadság-szobrot és a Nemzeti Atlétikai Központot ábrázolják a budapesti atlétikai világbajnokság érmei. Ráadásul nemcsak a sportolóknak, hanem edzőiknek is jár majd a medál.
Napokon belül elrajtol Budapesten a 2023-as atlétikai világbajnokság. A szervezők bejelentése szerint a Nemzeti Atlétikai Központ nemcsak tömegközlekedéssel, hanem hajóval is könnyen elérhető lesz a vb alatt.
A Glasgow-i összkerékpáros világbajnokság országúti mezőnyversenyében összesítésben a tizenegyedik helyen zárt, az U23-asok versenyét pedig megnyerte Vas Kata Blanka. A nők világbajnoka a belga Lotte Kopecky lett.
Pauline Ferrand Prévot és Thomas Pidcock győztek a mountain bike világbajnokságon. Buzsáki Virág eredményével még közelebb került Magyarország az olimpiai kvótához.
A hegyikerékpárosok U23-as versenyében az ötödik helyen végzett Vas Kata Blanka, ezzel fontos lépést tett ahhoz, hogy kvótát szerezzen Magyarországnak a párizsi olimpiára.